Munkavállaló nélkül nincs haszon, 0%-kal nincs jövő
Mit akarunk? – béremelést!! Mennyit akarunk? - 3,1 %-ot!! Nem adnak, hagyjuk? Nem hagyjuk! Nem hagyjuk! Nem hagyjuk! …… skandálta a több száz munkavállalóból álló tömeg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. épülete előtt.

A demonstrációt az MVM csoport Érdekegyeztető és Konzultációs Fórum szakszervezeti oldala, az MVM TSZSZ szervezte, mert – mint a szakszervezet vezetője, Gál Rezső a színpadon elmondta – az országos bérajánlás, illetve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (az MVM csoportok tulajdonosa) erre utaló korábbi (2013. május 29.) pozitív kinyilatkoztatása ellenére sincs a 2013. évi bérekről és szociális kérdésekről megállapodás. Mindezen információk tükrében érthetetlen és elfogadhatatlan a munkáltató magatartása! Hozzátette: az MVM-csoport az elmúlt 50 év legsikeresebb esztendejét zárta 2012-ben, árbevétele 100 milliárd forinttal 770 milliárd forintra nőtt, az adózás előtti eredménye pedig 97 milliárd forint, így lenne miből bérfejlesztést megvalósítani. Reálisnak és elfogadhatónak nevezte a 3,1 százalékos béremelési követelésüket.

A tüntetésen beszédet mondott Gaskó István, a LIGA elnöke. Emlékeztetett, hogy az idei évi országos bérajánlást is a munkavállalók nyomására tudták kicsikarni (VOSZ előtti tüntetés) és hogy a 3,1%-os béremelés a reálkeresetek megőrzését jelentené. Az állami szektorban nem jutottak még nyugvópontra a tárgyalások, és ha kell, akkor nem ma jöttek ki utoljára az utcára a munkavállalók.

A bérüket követelő tüntetők között a villamosenergia-ipart képviselő munkavállalók mellett jelen voltak a bányászok, akiknek elnöke, Rabi Ferenc hangsúlyozta, hogy a két ágazat szorosan összefügg és hogy az állami szektorban van annyi nyereség, hogy a munkásokat ki lehessen tisztességesen fizetni. A reálbéremelés mellett kiemelte az erőművi munkahelyek megőrzésének fontosságát is, amit erősen veszélyeztet az országba érkező ukrán „piszkos áram”. A zöld és piros-fekete zászlók mellett lengedeztek a vasutas zászlók és az MSZOSZ transzparensek is. A konföderáció elnöke, Pataky Péter is beszédet mondott az eseményen. Hangsúlyozta a valódi gazdasági teljesítménynek megfelelő béremelés, a párbeszéd és az összefogás fontosságát.


A színpadon dobbal és jelszavak skandálásával kötötték össze az MVM csoporthoz tartozó szakszervezetek elnökeinek (Téglás József – Vértes,DUVISZ; Berkes Sándor - Paks, MÉSZ), illetve az ágazati vezetőknek (dr. Szilágyi József - EVDSZ, elnökhelyettes, Rabi Ferenc, Gál Rezső) és a konföderációk vezetőinek beszédeit.

dr. Szilágyi József a különböző szándékokra helyezte a hangsúlyt. Mit akar a kormány, mit a menedzsment és mit mi, a munkavállalók? - tette fel a kérdést. A kormány – mint mondta, pénzt, nyereséget, beruházásokat, a menedzsment meg megfelelni a kormánynak. Rendben van – mondta az elnökhelyettes – azonban mindezt ne a munkavállalók rovására akarják! Mert mit akar a munkavállaló? Bért, béremelést, biztos munkahelyet, korrekt tárgyalásokat. Szilágyi abszurdnak nevezte azt, hogy 2013 júliusában még nincs bérmegállapodás, pláne úgy hogy országos és ágazati szintű megállapodások segítenék azt, sőt a villamosenergia-ipari Ágazati Kollektív Szerződés szerint már több hónapja le is járt a határideje a bértárgyalások lezárásának.

Téglás József kiemelte, hogy amíg az MNV Zrt. azt kommunikálja, hogy minden rendben van, addig mi, munkavállalók pontosan tudjuk, a bőrünkön érezzük, hogy semmi sincs rendben, hiszen a bérmegállapodás nincs aláírva és már júliust írunk! Mi magyarnak születtünk, ebben az országban akarunk élni, boldogulni, de nem bérrabszolgaként – hangsúlyozta a DUVISZ elnöke. Berkes Sándor vette át a mikrofont Téglástól. Berkes rámutatott arra, hogy nem szabad engedni azt, hogy a központi határozatok ellehetetlenítsék a béralkuk intézményét. A munkavállalók reálpozíciója nem romolhat 2013-ban. Semmiképp nem megengedhető az, hogy az alsóbb szinteken figyelmen kívül hagyják a felsőbb szintű, arra vonatkozó eredményeket, ajánlásokat – fejtette ki érvelését az elnök. A tüntetés ideje alatt érkezett a hír, miszerint a CGT bánya- és energia szektorának dolgozói (francia testvér szakszervezete az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségnek) szolidaritásukat fejezik ki az érintett magyar munkavállalókkal és mellettük állnak az MVM-mel szembeni, béremeléssel kapcsolatos követelésekben.

A megszólalók sorát Nagy Sándor, a DÉMÁSZ Szakszervezet elnöke zárta. Mint mondta, bár az EDF –hez tartozó szolgáltatónál működő szakszervezet munkavállalói nem az állami szférához tartoznak, hanem a francia multinacionális cég a tulajdonos, azonban szolidaritást tanúsítanak az állami szektorban dolgozó kollégákkal, és emlékeztette az állami szektorban a béremelésről döntőket, hogy a munkavállalók és családtagjaik egyben szavazópolgárok is.


A beszédek után Gaskó István és Gál Rezső petíciót adott át, amit az MNV részéről Dr. Fördös Géza (MNV Zrt. Társasági Portfólióért Felelős Főigazgató) vett át.

Gál Rezső beszéde(videó - forrás: LIGA)

Gaskó István beszéde (videó - forrás: LIGA)

A petíció szövege (felolvassa Gál Rezső - forrás: LIGA)

Sajtóvisszhang:

HVG

ATV

hirek.ma

Hírstart

 

Hírfal

Nyírhír