Ismét bővült az MVM TSZSZ tagsága
2021. szeptemberében újabb szakszervezet kérte felvételét az MVM TSZSZ tagságába. A tagfelvételi kérelem elbírálása és megszavazása után 2021. október 01-el csapatunkban tudhatjuk az Elektromos Szakszervezetet.

Az Elektromos Művek cégcsoport távoli jogelődje 1893-ban kezdte meg a villamos energia üzemű szolgáltatását. Az indulás évében 1700 fogyasztási helyet látott el a cég villamos energiával.

Pár sorban, felidézve az előzményeket:

A munkavállalók hamarosan szakszervezetbe tömörültek. A feljegyzések szerint már 1918-ban a vállalat szakszervezeti beavatkozás eredményeképpen kényszerült jelentősen növelni a munkavállalók bérét. Már akkor a vezetők részére különböző (bér)kereteket állapítottak meg, amelyeken belül kellett lennie a munkavállalók bérének.

Viszonyítási alapként megjegyzem, hogy csak 1931-ben született meg az első hazai villamosenergia törvény. Vállalatunk, illetve társaságunk, később társaságcsoportunk hivatalos elnevezése az elmúlt sok évtized alatt többször változott. Ez, az elnevezést érintő változás igaz szakszervezetünkre is. Fentiek ismerete is hozzájárulhat ahhoz, hogy felismerjük, egy modern működésű szakszervezetnek, és így a munkavállalóknak mi szolgálhat előnyére. Elődeink tevékenységét méltó módon visszük tovább! Az elmúlt évtizedek során, és manapság is, szakszervezetünk minden tekintetben megfelelt az éppen aktuális kihívásoknak. Ezt úgy próbáltuk megtenni minden esetben, hogy a múltból származó hagyományokat megőrizve alkalmazkodtunk a kor kihívásaihoz. Néhány természetesnek tekinthető alapelven az elmúlt évtizedek során nem változtattunk, ilyen többek között a szakszervezet egysége, az egységesség megőrzése, a közös döntések, és a szakmai szakszervezeti szövetséghez való tartozás. Azt fontos felismerni, hogy az elmúlt másfél évtizedben szakszervezetünk szinte több kihívással szembesült, mint az azt megelőző száz évben. Gondoljunk csak vissza a tulajdon szerkezetének megváltozására, a tulajdonos megváltozására, az Elektromos Művek (Rt., NyRt., ?.,) szervezeti struktúrájának változására, az „unbundlingra”, a vállalatirányítási módszerek megváltozására. A fentieket áttekintve összefoglalásként elmondható az, hogy hagyományos eredményeinket megőrizve és továbbra is együttműködve más szakszervezetekkel, szakszervezeti szövetségekkel, eredményesen képviseljük a munkavállalók érdekeit.” Forrás: 100 éves az Elektromos Művek (centenáriumi kiadvány, 1993.)

A szakszervezet elnöki tisztségét Németh Lajos tölti be.

Az Elektromos Szakszervezet felvételével immáron az MVM TSZSZ csapata 21 szakszervezetet tudhat sorai közt. A számmisztika szerint a 21-es szám jelentése- általános siker, felívelő karrier, hosszú harc után biztos győzelem. Jellemezze ez a mi életünket is az érdekérvényesítési munkánk során!

Az MVM TSZSZ tagszakszervezetei:

1.

Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete

2.

Démász szakszervezet

3.

Elektromos Szakszervezet

4.

ÉMÁSZ Szakszervezet

5.

MOL Bányász Szakszervezet, Magyar Földgáztároló Zrt.

6.

Bükkábrányi Bányász Alapszervezet, ME Zrt.,

7.

Miskolci Erőmű Szakszervezet

8.

Villamosenergia-ipari Munkavállalók Érdekvédelmi Szakszervezete (VIMÉSZ)

9.

Energia Szakszervezet

10.

MVM Dolgozóinak Szakszervezete (MVM DSZ)

11.

GDF-Suez MÉSZ

12.

DÉGÁZ Szakszervezeti Alapszervezet

13.

NKM cégcsoport Szakszervezet

14.

MVM Oroszlányi Távhőtermelő és Szolgáltató Zrt. HVDSZ 2000 Alapszervezete

15.

Atomerőműben Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (ADÉSZ)

16.

Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete Paksi Atomerőmű (MÉSZ)

17.

Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete (PADOSZ)

18.

OVIT Szakszervezet

19.

Tiszavíz Vízerőmű Kft. Munkavállalóinak Szakszervezete

20.

Villamosenergiai-ipari Dolgozók Dunántúli Alapítású Szakszervezete (VD-DUVISZ)

21.

Villamosenergia-ipari Rendszerirányító és Üzemeltető Szakszervezete (VIRÜSZ)