Felfüggesztett tárgyalások - VIDEOVAL a sajtótájékoztatóról
A két fél újabb tárgyalási fordulót tartott július 18.-án, amelyen 2,6 százalék ajánlatot ért el a szakszervezet. Az érdekvédők 3,1 százalékos keresetszínvonal-növekedést kérnek, hivatkozva arra, hogy ennyi a kormány által prognosztizált infláció mértéke, ami szerepel a kormány, illetve a szakszervezetek és munkáltatók által is aláírt országos bérajánlásban is.

Jelentősen közeledtek az álláspontok az MVM-csoportnál folyó bértárgyaláson, bár megállapodás még nem született az idei keresetnövelésről. Erről Gál Rezső, az MVM TSZSZ és az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, a LIGA alelnöke beszélt csütörtökön Pakson, az atomerőmű előtt megtartott sajtótájékoztatón.

Gál Rezső emlékeztetett arra, hogy hosszú ideje zajlanak a tárgyalások, de sajnálatos módon fél éven át nulla százalék volt a tulajdonos ajánlata, erről csak a hónap elején mozdult el, a szakszervezetek által a Vagyonkezelő Zrt. elé szervezett tüntetés hatására.

Berkes Sándor, a Paksi Szakszervezetek Érdekegyeztető Tanácsának soros elnöke közölte: hétfőn újra tárgyalóasztalhoz ülnek abban bízva, hogy egyezségre jutnak végre.

A sajtótájékoztatón készült videó (Meyer Herta felvétele) a videótárunkban megtekinthető.

Az MVM TSZSZ közleménye - 2013. július 10.

2013. július 10-én a Magyar Villamos Művek Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség (MVM TSZSZ) vezetősége áttekintette a 2013. évi bér- és szociális megállapodás körül kialakult helyzetet.

A testület:

  • Eredményesnek tekinti a munkavállalók 2013. július 2-án tartott demonstrációját és egyben köszönetét fejezi ki a résztvevőknek.
  • Pozitívnak minősítette azt a tényt, hogy munkáltató (féléves tárgyalás után) 2013. július 1-jén elmozdult a korábbi „0 keresetszínvonal növekedést” ajánló álláspontjáról.
  • Értékelte a 2,1% keresetszínvonal növelésre tett javaslatot, de azt nem tartja elégségesnek.


A vezetőség kiértékelte az elmúlt napok történéseit és a következő megállapításokat tette:

  1. A munkáltatói javaslat 1%-kal kevesebb, mint az országos bérajánlásban szereplő keresetszínvonalra vonatkozó ajánlás, ezért ez nem fogadható el, ugyanakkor a Vezetőség ezúton is kifejezi készségét a tárgyalások folytatására.
  2. 2013. július 3-án az MVM TSZSZ hivatalos levélben fordult mind az MNV Zrt., mind MVM Zrt. a vezetése fele, hogy nyilatkozzanak arról, hogy tiszteletben kívánják-e tartani az országos ajánlást. A Vezetőség azt reméli, hogy a pozitív válaszok megérkeznek 2013. július 17-ig.
  3. Az MVM TSZSZ pozitívan értékelte azt a hírt, miszerint 2013. július 15-én Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter változatlan formában ratifikálja a korábban aláírt versenyszférás megállapodást, mely tény elvezethet a megoldáshoz. Az ünnepélyes aláíráson részt vesz Gál Rezső, az EVDSZ elnöke is.
  4. A résztvevők döntöttek arról, hogy 2013. július 18-án 8:30 órai kezdettel a MVM Zrt. székházában az MVM TSZSZ újabb ülést tart, melyen kiértékelésre kerül a 2013. évi csoportszintű bér- és szociális megállapodás aktuális helyzete.
  5. A szociális partnerek megállapodtak abban, hogy 2013. július 18-án 9:00 órakor ÉKF ülés kerül megtartásra az MVM Zrt.-ben. A szakszervezet e témakörben két megállapodás-tervezetet adott át a munkáltatónak.
  6. 2013. július 18-án 13.00 órai kezdettel a Paksi Szakszervezetek közös bizalmi ülést tartanak, ahol kiértékelik az ÉKF tárgyalás eredményét. Hasonló módon valamennyi MVM TSZSZ tagszakszervezet testületi üléseken dönt a további lépésekről. A bizalmi testületi ülésen elhangzott határozatok alapján az MVM TSZSZ dönt a demonstráció megtartásáról (MNV Zrt. és/vagy MVM Zrt. előtt), valamint figyelmeztető sztrájk szervezéséről.

Budapest, 2013. július 15.