Kultúraváltást sürget az új MVM-vezér
Tavaly jelentősen visszaesett az állami MVM csoportszintű eredménye. Zsuga János új vezérigazgató belső csatornájukon kemény szavakkal sürgeti az energiacsoporton belüli szemléletváltást. Forrás: Népszava

A 2016-os közel ötvenmilliárdról tavaly négymilliárd forintra esett az MVM Csoport nyeresége – derül ki az állami energiaholding múlt hét második felében leadott csoportszintű beszámolójából. A veszteségnövekedést leginkább a leányvállalataiktól származó osztalékbevételek-elszámolás törvényi változásának egyszeri hatásával indokolják. De az idén a kormányfő strómanjaként számon tartott Mészáros Lőrinc érdekkörébe került Mátrai Erőmű-béli negyedrészük kapcsán 16 milliárdos értékvesztést is elszámoltak. Árbevételük ugyanakkor ezermilliárdról 1331 milliárdra ugrott. Ez leginkább az immár az összes hazai háztartás gáz-, valamint Dél-Magyarország áramellátását végző állami NKM Nemzeti Közművek 50 százaléka megvásárlásának hatása. tavaly a nagyobb leányvállalatok zöme sem muzsikált túl jól.

A cikk itt folytatódik