Interjú Gál Rezsővel a 2018. november 6-i tüntetés kapcsán -- 5 perces videoklippel
2018. november 6-án tüntetettek a szakszervezetek. A tüntetés miértjéről és várható hatásairól kérdeztük Gál Rezsőt az MVM TSZSZ elnökét.

Mi vezetett el ahhoz, hogy 2018 november 6-án két helyszínen, az MNB és a Parlament előtt, illetve Budapest legforgalmasabb körútján vonulva tüntettek a szakszervezetek?

 Véleményem szerint az ellentétes érdekek és a szociális partnerek közötti érdemi párbeszéd hiánya. Ez utóbbi sajnálatos és a kormányzati stílusból fakad.

 Mit akartak a szakszervezetek?

 Megőrizni a korábbi adókedvezményeket.

Elsősorban elvekről, másodsorban pénzről van szó.

Az elveket korábban jelen kormányzat is hirdette, ám most pálfordulás állt be.

Valamiért fontosabb lett a wellness program, mint az öngondoskodás, a családtámogatás és az egészségmegőrzés. A konföderációk közös nyilatkozata pontosan kifejezte a szakszervezeti célt, csak ez süket fülekre talált.

 

A tüntetésnek már volt előszele. Mi is volt ez pontosan?

 Igen.

E témában volt egy megelőző tüntetés, mely figyelmeztető jellegű volt.

Erről itt lehetett olvasni: A béren kívüli juttatások megadóztatása ellen vonultak utcára a szakszervezetek 2018. szeptember 20-án. Ennek kettős üzenete volt, egyfelől felhívta a figyelmet a problémára, másfelől bemutatott egy pozitív példát, a lengyelekét.

Ott  a kormány nem elvesz, hanem ad. A lengyel nagykövetség előtt jelentettük be, hogy ha nem lesz változás, ismét az utcára vonulunk.

Igen, de az a tüntetés csak az érintett ágazati, munkahelyi szakszervezetek megmozdulása volt, a november 6-i viszont már az országos szakszervezeteké.

 Igen, ez már egy más minőség. Tartalmában hasonló, de szervezésében és létszámában más. A lengyel nagykövetség előtt kb. 200-an voltunk, itt pedig 4-5 ezren. Az is kiderült, hogy nagyobb volt a részvétel, mint terveztük. Sokan jöttek a budapestiek. Ezen túlmenően pl. a bölcsődei dolgozóknak fáj az étkezési támogatás megadóztatása, ők is ott voltunk.

 Hogy értékeli ezt a demonstrációt?

 Sikeres rendezvény volt, nagy médiafigyelem mellett. Magyarországon először volt rá példa, hogy egy tv társaság,  az ATV előben és teljes terjedelmében a neten közvetítsen egy tüntetést. Végig a két órát!

Jelentős számú tudósítás is megjelent, ízelítőül:  A cafeteria visszaállításáért tüntettek a szakszervezetek (Index - belföld)A szakszervezetek a cafeteria-elemek kedvezményes adózásának visszaállítását követelik (24.hu)

Különleges hangulat volt. Jókedvűen együtt léptünk. Szóltak a dobok, a sípok, a kereplők. Akivel csak beszéltem, mindenki jól érezte magát. Készíttettünk egy rövidfilmet (kb. 5 perc), olyan, mint egy videoklip. Javaslom az olvasóknak, osszák meg a barátaikkal e-mailban, facebookon.  Nekem élmény volt ezt visszanézni.

Nézzük az eredmény oldaláról. Történt valami engedmény a kormány oldaláról?

Korai volna mérleget vonni. Lesz-e eredmény rövidesen kiderül. Országos szinten tárgyalások folynak, remélem, hogy visszavonják/módosítják az új adókat. Várjuk meg az év végét! A még nem érkezett válasz. Ha még sem lesz változás, ott a következő kérdés a munkáltatók beváltják-e a kormány ígéretét kompenzáció dolgában. Ha ez nem történik meg, még jobban kiéleződik a konfliktus mind országos, mind munkahelyi szinten.

 Hogyan tovább?

Mindenki várja, mi is fog történni... Tüntetés ide vagy oda, a munkavállalók jó része még ma sem érti, milyen veszteség van kilátásban.  Az új adójogszabály nehezen érthető. A kormány úgy kommunikál, mintha adna, pedig elvesz. Valószínűsítem, a dolgozók előbb-utóbb (ha nem lesz változás) szembesülnek a veszteségekkel és az eddigieknél még nagyobb tömeg lesz az utcán. Ott a helye mindenkinek, együtt erősebbek vagyunk!