A béren kívüli juttatások megadóztatása ellen vonultak utcára a szakszervezetek
A béren kívüli juttatások 2019-ben várható megadóztatása ellen szervezett tüntetést 2018. szeptember 20-án az MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség (MVM TSZSZ) sok más szakszervezettel együtt.

A demonstráció egyben szimpátiatüntetés is volt a lengyel kormány önkéntes nyugdíjprogramja mellett, ezért az esemény helyszínéül a Városligeti fasor Lengyel Nagykövetség előtti részét választották.

A szakszervezetek azért álltak ki a lengyel kormány intézkedése mellett, mert az szerintük – a hazai gyakorlattal ellentétben – a munkavállalók érdekeit képviseli. A konkrét törvényjavaslat, amelyet a lengyel kormány augusztusban nyújtott be a szejmnek, dióhéjban a következőket tartalmazza: úgy alakítanák át az önkéntes nyugdíj-biztosítási rendszert, hogy abba fizessen egy részt a munkavállaló, egy részt a munkáltató, ezt pedig a kormány anyagilag is támogatja.

A szakszervezet szerint nálunk ennek éppen az ellenkezője történik: a béren kívüli juttatások számos elemét megadóztatnák 2019-től.

 

„Az is fáj, hogy komoly pénzeket akarnak kivenni a zsebünkből, de az is, hogy a korábban fontosnak mondott öngondoskodás már nem fontos a kormánynak”

– mondta a tüntetésen felszólalásában Gál Rezső, az MVM TSZSZ elnöke.

Hozzátette: a szakszervezet aláírásgyűjtést indít az adókedvezmények visszaállítása érdekében.

Az érdekvédők a tüntetést megelőző nyilatkozatukban visszautaltak Varga Mihály pénzügyminiszter 2015-ös mondataira, amikor a pénzügyminiszter még úgy fogalmazott:

„a nyugdíj- és egészségpénztárakkal kapcsolatban a kormány célja egyértelmű, ösztönözni kívánja az öngondoskodás térnyerését. Emellett az állam támogatja az önkéntes pénztári megtakarítási formát is, így a megtakarításhoz kapcsolódó adókedvezményt továbbra is élvezhetik a tagok”

A csütörtöki tüntetésen a lengyel kormány munkavállaló-barát intézkedése mellett a miniszter egykori szavai és az idén elfogadott törvénymódosítások közötti ellentmondásra szerették volna felhívni a figyelmet– nyilatkozta Gál Rezső.

Emellett azzal is kiegészíti mondandóját, hogy a wellness-szállodák tulajdonosainak is kapóra jön a 2019. évi változtatás, mert szállodába menni továbbra is kedvezményes adózású SZÉP-kártya használatával lehet. A béren kívül juttatások adókedvezmény törlésének elszenvedői azonban Gál szerint nagyon sokan vannak. „A munkavállalóknak 2019-ben akár több százezer forint veszteségük lehet. Vesztesek a munkáltatók is, akik törekedtek arra, hogy a munkavállalóknak jó legyen a közérzete, lojálisak legyenek a vállalatukhoz és érzelmileg azonosuljanak vele.”

A szakszervezeti elnök a LIGA Szakszervezetekhez eljuttatott felhívásában további demonstrációkat javasolt, immár a konföderációk szervezésében. Ezekhez, mint írja, a 2018. szeptember 20-i demonstráció résztvevői szívesen csatlakoznának. A tüntetésen egyébként személyesen részt vett Mészáros Melinda a LIGA elnöke, Kordás László a MASZSZ  elnöke és Földiák András SZEF elnöke.

A következő hozzászóló Rabi Ferenc, a BDSZ elnöke akinek kiemeltük következő gondolatait:  „Tiltakozni jöttünk,mert önkéntes módon beleszóltak a legfontosabb szakszervezeti értékek egyikébe, a szociális párbeszéd függetlenségébe, autonómiájába. Szociális párbeszédet akarunk, a párbeszédben megállapodni, a megállapodásokat kollektív szerződésben rögzíteni! Ezért dolgozunk a globális nagy cégek tulajdonosaival, menedzsmentje képviselőivel szemben, ha kell, akkor kemény fellépésekkel is!”

Ezután dr. Szilágyi József az EVDSZ elnöke szólalt fel és többek között ezt mondta:  „Rólunk döntöttek nélkülünk. Innen üzenjük a kormánynak, hogy jó lesz tán szóba állnia velünk, mert türelmünk fogytán. Hiába tiltakoztak a szakszervezeti konföderációk…  hiába tiltakoztak az ágazati szakszervezetek, mint az pl. az EVDSZ, BDSZ, vagy mint pl. az MVM Társaságcsoporti Szakszervezet, vagy mint az EON csoport tagjai. Hiába volt értetlenség a munkáltatói szövetségek részéről. Hiába támogatta egyes juttatások megtartását maga a pénzügyminiszter is, vagy a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Érdemi egyeztetés nélkül szavazta meg az Országgyűlés a béren kívüli juttatások szabályait. Hagyjuk ezt?Nem hagyjuk!!”

A következő felszólaló Lőrincz László volt a PADOSZ elnöke, aki felolvasta a Felhívást, melyet az alábbi gondolatokkal zárt: „Hisszük, hogy a magyar konföderációk közösen szeptemberben eredményes tárgyalást tudnak folytatni és az adórendszer pozitívan fog megváltozni. És mi lesz, ha mégsem segítenek az észérvek? Akkor lépjetek a hívó szóra! Írjátok alá a tiltakozó jegyzéket, ha azt kéri tőletek a szakszervezet, álljatok ki az igaztokért, ha kell, menjetek tüntetni, ha kell, sztrájkoljatok! Együtt erősebbek vagyunk!”

A tüntetésről készített összefoglaló videó

A beszédek végeztével felszólalók a lengyel Miniszterelnöknek írt levelet – melyet a jelenlévő szakszervezeti képviselők kézjegyükkel elláttak ­— átadták a Lengyel Nagykövetség képviselőjének.